Tisztújító közgyűlést tartottak Tasnádon

Tisztújító közgyűlést tartott a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége. Az eseményre a Tasnádi Református Egyházközség gyülekezeti házában került sor február 12-én. A közgyűlés során a presbiteri szövetség elnöki tisztségére visszaválasztották Almási Csabát, alelnöknek pedig Tarr Miklóst választották meg. A jegyzői tisztséget továbbra is Antal József tölti be.

Nyitó áhítatot tartott és a résztvevőket köszöntötte Pakulár István házigazda lelkipásztor. Köszöntést mondott továbbá Almási Csaba, a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiter Szövetségi (PSZ) elnöke és Tóth András, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiter Szövetségi elnöke. Beszámoló hangzott el az egyházmegyei szövetség 2016-2021 közötti évek munkáiról. A napirendi pontok szerepelt a presbiteri tagdíjak megbeszélése és begyűjtése, valamint az Őrálló újság megrendelése. A tagdíj a presbiteri folyóirattal együtt 15 lej lesz ettől az évtől. Megegyezés született az őszi konferenciáról, amit Mezőteremen fognak majd megszervezni.

A jelenlevők Presbiteri Szolgálatért díjra Kovács S. Jánost jelölték a nagykárolyi egyházmegyéből. Ő éveken keresztül szolgálta a szilágypéri református egyházközséget gondnok- és presbiterként. Ezt a Nagyváradon átadott díjat minden egyházmegyéből csak egy presbiter szokta megkapni az egyházban végezett lelkiismeretes munkájának elismeréseként.

Admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.