Bogdán Szabolcs Jánost választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület pénteken, Nagyváradon tartott közgyűlése Bogdán Szabolcs János krasznai lelkészt, a szilágysomlyói egyházmegye esperesét választotta az egyházkerület püspökévé – közli az MTI.

    A tisztségre Bogdán Szabolcs Jánost és a most lejáró ciklus püspökhelyettesét, Forró Lászlót jelölték, a szavazást 54-49 arányban Bogdán Szabolcs János nyerte.
    A püspökválasztó közgyűlés összehívását Csűry István püspök nyugalomba vonulása tette szükségessé. Csűry István 2009 óta vezette az egyházkerületet.
    A 44 éves Bogdán Szabolcs János – amint az egyházkerület kiadványában, a Harangszóban közölt bemutatkozásában írta – Zilahon született, Szilágypanitban nevelkedett, a Kolozsvári Református Kollégiumban tanult, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett diplomát 2001-ben. Segédlelkészként Szilágyszentkirályon, majd lelkészként Szilágyborzáson és Krasznán szolgált. 2016 óta vezeti esperesként a szilágysomlyói egyházmegyét. Hat gyermek édesapja.
    A Krónika című napilapnak adott nyilatkozatában még megválasztása előtt azt mondta, hogy a misszióra, a szeretetszolgálatra, az ifjúsággal, gyerekekkel való foglalkozásra szeretne nagy hangsúlyt fektetni az egyházkerületben. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban rengeteg építkezés történt az egyházban, amiért hálásak Istennek, de a következő periódus “szegényesebb” lesz.
    “Szűkös esztendők következnek, de meggyőződésem, hogy ez a lelkiek terén új lehetőséget fog nyitni. (…) A nehéz időszakok az egyházat mindig megerősítették, megújították” – fogalmazott a Krónikának adott nyilatkozatában Bogdán Szabolcs János.
    Az új püspök megválasztása után a közmédiának nyilatkozva úgy értékelte, hogy világszerte szellemi és lelki válság jelei mutatkoznak, amelyekre most egy anyagi válság első jelei is rátevődnek. Ilyen körülmények között kíván tenni azért, hogy a református gyülekezetekben olyan lelki közösség formálódjon, amely megújulást hoz.
    A közgyűlés valamennyi egyházkerületi tisztség betöltésére tisztújítást tartott. A lelkészi főjegyzői (püspökhelyettesi) tisztséget Dénes István Lukács a bihari egyházmegye esperese nyerte el, az egyházkerület főgondnokává Bara Lajos Istvánt, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatóját választották, aki a lezárult ciklusban is betöltötte a tisztséget. A generális direktori tisztséget Rácz Ervin Lajos a szatmárnémeti szigetlankai gyülekezet lelkipásztora nyerte el.
    A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a trianoni békeszerződés következtében jött létre 1921. augusztus 16-án Nagyvárad központtal. A debreceni központról leválasztott, Romániához csatolt egyházközségeket tömörítette. Jelenleg a partiumi és bánsági egyházközségeket foglalja magába, és kilenc egyházmegye mintegy 200 ezer református híve tartozik hozzá.

Fotó: refszatmar.eu

Admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.